2013. május 3., péntek

Lords of Waterdeep - D&D kalandok, ahogy eddig soha


A 90’-es évek végétől kezdve volt 5-6 év, amikor elég sűrűn összeültünk a barátaimmal Dungeons & Dragons szerepjátékot játszani. A helyszín és a körítés változatos volt, az emberek kevés kivételtől eltekintve állandóak, a hangulat pedig folyamatosan hullámzott az izgatott és a sírva röhögős között. Jó évek voltak – bár már szögre akasztottuk a Sárkányeledelek kalandozó csapatának összes varázsköpenyét és saját tudattal rendelkező legendás fegyverét, a barátságunk viszont ugyanolyan erős, szinte heti rendszerességgel találkozunk, játszunk mindenféle társast is, amikor tehetjük. Meggyőződésem, hogy ezen évek hatására alakult ki bennem, hogy bizonyos játékokat csak közelebbi ismerősökkel szeretek játszani, mert akkor adják ki az igazi élményt.


A játék, amiről ma beszélni szeretnék pont azért érdekes, mert szó szerint minden játékos társaság megtalálhatja benne a számítását, bár nyilván ki egy kicsit többet, ki kevesebbet. A Lords of Waterdeep a D&D egyik hivatalos támogatással fejlesztett világán, az Elfeledett Birodalmakban (Forgotten Realms), pontosabban ennek egy Vízmélye (Waterdeep) nevű városában zajlik. Mint mindig, most is lehetünk nagyon szigorúak a játékmenettel, és akkor ezt a dobozt szép ékes magyar szóval munkáselosztó (worker placement), vagy mikro management fantasy játéknak nevezhetjük, ahol küldetésekkel gyűjtünk győzelmi pontokat. Így mondjuk nem olyan izgalmas és megkapó, mint valójában…



Lords of Waterdeep

Ennek a játéknak nagyon sok eleméről lehetne és kellene beszélni, amit itt terjedelmi okokból nem teszek meg – ugyanakkor a nagy egésztől a kisebb részletekig próbálom a számomra leginkább egyedi megoldásokat röviden bemutatni, meggyőződésem ugyanis, hogy ez a 2012-es év egy, ha nem a legjobb játéka, amely a Wizards of the Coast kiadásában jelent meg, és szerencsésre Magyarországon is kapható.



Egy 5 fős játék negyedik körében

A koncepció:

Már ez a rész nagyon érdekes lehet annak, aki korábban foglalkozott szerepjátékokkal. A háttértörténet szerint ugyanis mi magunk nem kalandozókat (adventurer, a fantasy játékok általános alapja) alakítunk, hanem Vízmélye öt nagyhatalmú szervezetének vagyunk vezető tagjait. Feladatunk, hogy a város, a szervezetünk vagy egyéb magasztos érdekeket megjelenítő küldetéseket vállaljunk el, majd az ezek véghezviteléhez szükséges kalandozó csapatot összeverbuváljuk és útnak indítsuk.

Egy igen „rátermett” jelentkező a következő kalandra :)

Ez teljesen újszerű megközelítés nekem, aki mindig a HR tápláléklánc másik oldalán voltam a játékban, és engem béreltek fel falvak, városok, a vége felé már angyalok is. A fő feladatsor (küldetés kiválasztása és megszerzése – kalandozók eredményes toborzása – jutalmak begyűjtése) eleve nem unalmas, de ha kicsit előreszaladunk a küldetések sokfélesége adja meg az ízt az egészhez. Teljesen téma és szituáció hű feladatokat vállalhatunk, én például volt, hogy nem vállaltam el egy amúgy jól jövedelmező megbízást, mert a választott szervezetem beállítottságával ellentétes volt – később a jól megformált szerep adta elégedettség érzésével és a nem túl acélos negyedik hellyel térhettem haza.

A kiszerelés:

Számomra fontos, de csak elég ritkán említett körülmény egy játéknál a doboz milyensége. Ugye sokat beszélünk a komponensek minőségéről, kártyákról, tokenekről, figurákról, a doboz pedig valahogy mindig kimarad. Pedig ez igen sok mindent befolyásol – a játék élettartamát, az esztétikát, az előkészületekhez szükséges időt, a tárolást. A Lords of Waterdeep doboza messze a legjobb sok tekintetben, amivel valaha is találkoztam! A mérete ugyan nem követi a pl. Dominion, Ticket to Ride, Small World által is képviselt négyzet alapú kiszerelést, de nem is olyan hatalmas, mint mondjuk a Descent első kiadásának gigadoboza volt.

Ami viszont igazán egyedi (sajnos), az a kiválóan átgondolt belsőelrendezés. Mindennek megvan a maga helye, ahová szinte magától is rakná az ember. Nem akarnak mindent közszemlére tenni, egyes bábúk helye például a kártyapaklik alatt van, de semmi nincs ömlesztve tárolva, ami a tartósságot jelentősen meg tudja dobni. Nagy piros pontot ér nálam, ha a kártyák süllyesztett tárolója szélesebb és mélyebb, mint a kártyacsomag, mert így kártyavédővel együtt is tudja használni az ember. Ami meg végképp az emberbarátság megtestesülése, hogy minden tartórekesznek aszimmetrikus az alja, így ha az egyik oldalát felülről megnyomjuk a kártyának, tokennek, a másik kiemelkedik és könnyen megfogható – nem kell kapirgálni, ütögetni.

Véleményem szerint a ma kapható egyik legjobb dobozbelső: a bal középső tartóban pl.45 fokkal elfordítva tárolhatjuk az épületeket, így azok nem csúsznak szét, a két oldalt körbefutó perem pedig a táblát tartja szorosan a komponensek felett, így egy kisebb rázás sem keveri meg az elemeket.

A dizájn:

A játék minden eleme minőségi anyagokból készült és jól van kidolgozva. Van, aki nem rajong a kis színes fakockákért (amik itt a kalandozókat, mint erőforrást jelölnek), mások szeretik őket – mivel minden Vízmélyén megszerezhető kalandozó ugyanolyan, nincsenek karakter vagy tulajdonság differenciák, véleményem szerint felesleges lett volna kidolgozottabb műanyag figurákat alkalmazni. Mindenesetre, ha valaki ragaszkodik a kifejezőbb elemekhez, külön beszerezhet kis fa figurákat (meeple) karddal, buzogánnyal, tőrrel (én biztos ezeket használnám a Carcassonne-hoz is, olyan jól néznek ki), sokan pedig házilag készítenek jelölőket, vagy akár kis figurákat.

Egyedi kalandoz–bábúk –nem létszükség, de sokat dobhat a játékon

Külön ki szeretném emelni, hogy játékteret, és a szöveget szükségszerűen tartalmazó kártyákon kívül az játékelemeket úgy alakították ki, hogy az ikonográfia „nyelv függetlenítse” a játékmenetet. A táblán az egyes akciók helyénél nagyon informatív ábrák segítik a játékosokat, de még az eldobott lapok gyűjtésére is találtak és jelölnek helyet rajta a tervezők. Ahol lehet, vizuálisan utalnak a komponensekre (kalandozókra, aranyra, kártyatípusra), amik így könnyebben bevésődnek és gördülékenyebbé teszik a játékmenetet.

Itt kell beszélni egy olyan dologról is, ami nekem kevésbé tetszett – minden játékosnak saját kis táblája van, ahol gyűjtheti az erőforrásait, és itt célszerű tárolni a kalandkártyáit is. Viszont ezt a kis táblát is hozzászámítva jó nagy asztalra van szükség egy 4-5 fős partihoz. Ha ez nincs meg, értelemszerűen a játékosok kis táblái kerülnek máshová, így viszont nem látjuk, milyen kalandozóik és küldetéseik vannak – pedig ezekből konkrét következtetést tudunk levonni az elkövetkező 1-2 körben számukra fontos lépésekről. Szóval ha nem látjuk a játékostársak dolgait (amit a szabály szerint nyíltan kell kezelni), akkor csökken a mások játékmenetének szerepe – én például akkor szeretek teszem azt sok harcost igénylő küldetést vállalni, amikor senki másnak nincs ezekre a kalandozókra nagy igénye.

Még egy dolog a végére, ami megint csak szívmelengető: a szabályokat tartalmazó füzet. Hiába csak pártíz oldal, pont azzal a szerkesztési igénnyel állították össze, mint a D&D szerepjáték bármelyik szabály- vagy kiegészítő könyvét. A benne lévő képek gyönyörűek, művészi jellegűek. ezekről is rögtön a régi Player’s Hanbook és Monster’s Manual jutott eszembe.

A szabálykönyv a D&D-ben megszokott kiadási minőséget hozza – ami nem alacsony mérce!

A játékmenet:

Eddig magáról a játékmenetről nagyon kevés szó esett, ami nem jelenti azt, hogy ez gyenge pont lenne, csak számomra annyira nem tűnik ki a tömegből, nem annyira egyedi elem, mint a fentebb írtak. Azért egy pár mondatos gyors összefoglalás mindenképpen ide kívánkozik.

A játék elején mindenki megkapja a kezdő küldetéseit (véletlenszerű), a lord karakterét, a kezdőpénzét, egy pár intrika kártyát és az ügynökeit. Ez utóbbi szorgos munkadarabok járják a nevünkben Vízmélye fontosabb helyeit, hogy erőforrásokat gyűjtsenek számunkra. A legtöbb helyszínt körönként csak egy valaki használhatja, így a kezdő játékos szerepe itt elég fontos körülmény. Egyes helyszíneken a négy kalandozó típusból (harcos-tolvaj-varázsló-pap) verbuválhatunk, ezeket azonnal megkapjuk és a saját táblánkra helyezzük. Máshol aranyat gyűjthetünk, mert bizonyos küldetésekhez pénzt is kell áldozni. Egy helyszínen húzhatunk egy intrika kártyát (erről bővebben kicsit később), ráadásul megszerezzük a jogot, hogy a következő kört mi kezdhessük.

Egy külön részen szerezhetünk új küldetéseket a négy képpel felfelé fordított közül. Itt három hely is van, tehát egy körben ennyi új megbízás vár gazdára – az egyikhez két arany, a másikhoz egy intrika kártya jár, a harmadik helyen pedig négy új küldetésre cseréljük a régieket, majd az aktív játékos ebből választhat egyet. Csak egy hely van az építők csarnokában, de ez majdnem minden körben hamar elkel. Itt a három képpel felfordított épületlapkából vehetünk egyet aranyért, ami a játéktábla szélén lévő helyek egyikére kerül. Minden épület az előre nyomtatott helyszínekhez hasonlatosan használható (egy ügynök ráhelyezése ellenében valamilyen erőforrást biztosít), de nem csak a tulajdonosa, hanem bármelyik játékos által. Azonban ha nem a tulajdonos használja az épületet, ő is kap egy kisebb jutalmat a közösből – és mivel ezek az épületek jobbak, mint az alapok, erre a kis apanázsra nyugodtan lehet számítani.

A legérdekesebb helyszín kétségkívül a kikötő: itt három hely adott és lényegében csak annyit enged meg, hogy a kezünkből kijátszunk egy intrika kártyát (ez a fő módja ezen lapok játékba hozásának). Viszont, miután az összes játékos összes ügynöke a táblára került, a kikötőben lévőket át lehet helyezni egy másik, még üresen álló helyszínre, annak a jutalmát is begyűjtve. Ez egy érdekes taktikai döntés elé állítja a játékost, miszerint a kezében tartott kártyája kijátszásáért a kör végére kell halasztania egy akcióját, de akkor már csak a „maradékból” választhat. Mégis szinte mindig tele van a kikötő, mert az intrika lapok jók, ráadásul hatásaikat többféleképp is alkalmazhatjuk. Kevés olyan van közöttük, amelyik direkt és komoly hátrányt okoz a többi játékosnak, inkább az a jellemző, hogy valamennyi erőforrást kap (vagy átrendez) a kártyát kijátszó, és ennek egy kisebb jutalmat egy másik általa választott játékos is kap. Előfordul olyan lap, aminek hatására minden más játékos veszít egy meghatározott típusú kalandort (fakockát), és a lapot kijátszó mindenki után, aki nem tudott visszaadni egyet a készletbe, meghatározott jutalmat kap. Ezért is fontos, hogy lássuk a többiek kis tábláját, mert így a lapot vagy támadásra (mindenki veszít), vagy gyűjtésre (én jutalmat kapok) használhatjuk fel.

Az, hogy ki hány darab ügynököt küldhet ki a városba egy-egy körben a játékosok számától függ, de minden játék ötödik körének elején (tehát a nyolc körös játék második felére) mindenki kap egy újabb ügynököt is, mivel ekkor már van annyi épület, hogy a nagyobb számú munkás is gond nélkül elfér a táblán.

Sok-sok kalandozó… ne is álmodjuk ennyiről!

A játék így megy körről körre, a megoldott küldetésekért kapott pontokat azonnal lelépjük a tábla szélén végigfutó eredményjelzőn. Egyes küldetések kevesebb győzelmi pontot jelentenek, de adnak valamilyen extra előnyt, amit a játék további részében szabadon használhatunk (ún. plot quest-ek) – ezeket a lapokat a saját táblánk alá tudjuk félig csúsztatni, így a különleges bónuszuk végig látható mindenki számára.

Az utolsó kör végeztével egy végső elszámolás következik. Minden küldetéshez fel nem használt kalandozónk 1-1, és minden el nem költött két aranyunk további 1 győzelmi pontot ér. Ha van olyan kalandunk, amelyet nem tudtunk befejezni, az nem jelent pontlevonást. Hogy ne legyen teljesen evidens az erőviszony, mindenkinek van egy titkos küldetése is, amelyet a játék elején véletlenszerűen kiosztott lord karakter jelenít meg. Ezen meg van jelölve két küldetéstípus (warfare-hadviselés, commerce-kereskedelem, stb.) – minden a játék során sikerrel megoldott, a megjelölt típusok valamelyikébe tartozó kaland után 4 extra győzelmi pont jár, és mivel ezeket csak a játék legvégén lépjük le, sosem lehetünk biztosak a győztes kilétében. Érdekes és egészen más játékstílust követel meg egy lord, aki az épületek megvételét díjazza, darabonként 6 ponttal a játék végén (személyes tapasztalásom szerint ő legalább testhossznyi előnyt biztosít).

Összegzés:

Több oldalt tudnék még írni erről a játékról, ugyanis aktuálisan ez az egyik kedvencem, és majdnem biztos vagyok benne, hogy hosszú távon is az első ötben marad. Ahogy a bevezetőben utaltam rá, nem tudok elképzelni olyan játékos csoportot, akiknél ne válna be. Keményvonalas szerepjátékosok (aktívak, vagy nosztalgiázók), fantasy-rajongók és Forgotten Realms regényfolyam olvasók, worker-placement kedvelők, de akár csak egy könnyed, egyszerű szabályrendszerű, sokszor újra játszható társast keresők is megtalálják benne a számításukat. A kitűnő szabálykönyvnek hála könnyű megtanulni vagy megtanítani, a briliáns doboz elrendezés miatt nem igényel sok előkészületet.

A Lords of Waterdeep 13.000 forintért itthon is beszerezhető, ami egy kicsit magasabb, mint az átlag, viszont a komponensek minősége és az egyedi játékélmény véleményem szerint bőven megéri ezt a kis plusz ráfordítást. 2013-ban várható az első kiegészítő, ami azt a kis szépséghibát is kiküszöböli, ami számomra zavaró, mégpedig, hogy 5 fő a játékosok maximális létszáma. A Scoundrels of Skullport-ról jelenleg csak a doboztető ismert, de már így is sokan – köztük én is – alig várják, hogy immár 6 játékossal vágjanak neki Vízmélye újabb kihívásainak.

A kiegészítő dobozterve egész eseménydúsra sikerült – már alig várom!
 
 
Magyarországon is elérhető ez a kitűnő társasjáték, ajánlom Mindenkinek:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése